Szilasi Juditpszichológus

Kapcsolat
+36 20 475 6392
info@szilasijudit.hu
1053 Bp, Fejér György u. 10.

Miben segíthetek?

MagamrólBemutatkozás

Történész szerettem volna lenni, de végül eredeti tervemtől eltérve Budapesten, az Eötvös Lóránd Tudomány Egyetemen szereztem jogi doktorátust. Később bírói - ügyészi szakvizsgát tettem, és több éven keresztül polgári ügyszakos bíró voltam.
Munkám során tapasztaltam, hogy az ember a konfliktushelyzetek feloldásában milyen mértékben foglya saját történetének. A jogviták természetesen nem szolgálhattak az egyéni konfliktusok feltárására, és esetleges megváltoztatására. Évekkel később, személyes körülményeim és élettapasztalatom folytán kerültem abba a helyzetbe, hogy az egyéni történetet és a fennálló konfliktust úgy tudtam összekapcsolni, hogy azoknak értelmet, magyarázatot adjak. Mindez a pszichoanalítikai tanulmányok felé mozdított el.
Párizsban, a Denis Diderot Egyetemen szereztem felnőtt pszichopatológiából klinikai szakpszichológusi diplomát.
Ez a végzettség Franciaországban a pszichoterapeuta cím viselésére is feljogosít.
Diplomámat az Oktatási Hivatal okleveles pszichológusként honosította.
Szakmai tapasztalatot szereztem felnőtt pszichiátriából, gyermekkori pszichopatológiából, gyermekekkel folytatott pszichoanalitikusan orientált pszichodrámából. Egy mesterséges megtermékenyítő állomáson és szülészeti osztályon szereztem klinikai gyakorlatot egyéni terápiákon, gyermekeik megszületését, vagy annak meghiúsulását megélő páciensekkel. Idős és Alzheimer betegségben szenvedő betegek foglalkoztatásában, és pszichikai ellátásában is van gyakorlatom.

„Párizsban, a Denis Diderot Egyetemen szereztem felnőtt pszichopatológiából klinikai szakpszichológusi diplomát. Ez a végzettség Franciaországban a pszichoterapeuta cím viselésére is feljogosít.”

Gyakori kérdésekAmiről fontos tudnunk, ha pszichológushoz fordulunk

A pszichológus
A pszichológus olyan szakember, akit az emberi pszichikum, az ember lelki életével kapcsolatos sokoldalú tudományos elméleti ismeretek, és a klinikai tapasztalatok alapján rendelkezésre álló gyakorlati eredmények alapján képeztek ki. Képzésének megfelelően a pszichológus képes a másik embert (pácienst), senki máshoz nem hasonlítható egyediségében látni, és - figyelembevéve az ő egyedi, lelki működésén túl azt a szociális és kulturális realitást, amely külső környezetét jelenti – megérteni.

E körülmények miatt, ha Ön konzultációt kér egy pszichológustól, akkor biztos lehet abban, hogy olyan szakemberrel találkozik, akinek a jogi előírásoknak megfelelő kompetenciája van, és ez kötelezi őt az Ön személyiségének tiszteletben tartására. A pszichológus számára szakmai kötelezettség az Ön lelki egyensúlyának keresésére való törekvés, melyet a szakma etikai szabályai és a professzionális titoktartási kötelezettsége is biztosít.
A pszichoterápia
A pszichoterápia görög eredetű szó, jelentése a „lélek gyógyítása“.

A pszichoterápia több találkozásból – konzultációból, ülésből – álló, képzett szakemberrel történő kezelés. Ilyen szakképzett ember a pszichológus is. Leggyakrabban a pszichoterápia egyéni konzultációkból áll, de vannak csoportterápiák is.

A pszichoanalitikus pszichoterápia célja, hogy a pszichoanalízisre jellemző módszer segítségével kezelje a lelki problémákat.

A pszichoterápia során a páciens részese a gyógyító munkának, a változásnak. A páciens a pszichológussal együttműködve saját személyiségén dolgozik, ezért a páciens motivációja lényeges eleme a pszichoterápia sikerének.

A páciens és a pszichológus együttműködése alapvető a terápiás cél tekintetében, ezért nem mindegy, hogy a páciens milyen szakembert választ. Szaktudásán felül az is lényeges, hogy személyisége a páciens számára megfelelő legyen.
A beszéd, mint a gyógyítás eszköze
Meglepő lehet a tény, hogy a páciens és a pszichológus dialógusa változások, és maga a gyógyulás forrása lehet. Más gyógyító gyakorlatban, így az orvos és a beteg kapcsolatában ahhoz vagyunk szokva, hogy az orvos egyedül dönt a gyógymódról. A mindennapi életben is tapasztalhatjuk, hogy a szavaknak mekkora ereje van: indulatokat, gyűlöletet, reménytelenséget és megkönnyebbülést okoznak.

Éppen a szavak ereje nyomán kialakult érzelmek a pszichoterápia munkaeszközei. A beszéd az, amely az embert megkülönbözteti más élőlényektől. A beszéd segítségével fejezzük ki gondolatainkat, érzelmeinket. Ugyancsak a nyelv, a beszéd van a segítségünkre, hogy gondolatainkon változtassunk: másképpen gondolkozzunk.

Gondolataink közléséhez egy másik résztvevőre is szükség van. A pszichoterapeuta egy speciálisan képzett résztvevő gondolataink közlésére. Az ő tudása teszi lehetővé, hogy lelki problémáink mibenlétét felismerjük, és azon változtatni tudjunk. Az is előny, hogy a pszichoterapeuta, ellentétben a környezetünkkel, nem szereplője mindennapi életünknek. Semlegessége a garancia arra, hogy életünket, problémáinkat objektíven, de személyes feltételeinken keresztül értse meg.
Miért forduljunk pszichoterpeutához?
Amikor problémáink vannak, természetes reakciónk, hogy elsősorban a környezetünhöz fordulunk. Ez nagyon értékes segítség lehet. De elkerülhetetlen, hogy az általuk nyújtott segitségük a saját szubjektivitásuk által motivált, és hogy a tőlük kapott segítség az ő értékítéletüket képviseli, és így a véleményük befolyásolja a sajátmagunkról alkotott képet. Mások tudtára hozni gyengeségünket magába rejti azt a veszélyt, hogy zavarba hozunk másokat, elveszítjük megbecsülésüket és ezáltal saját önbecsülésünk kérdőjeleződik meg.

Nagyon gyakran a környezetünktől kért segítség ellenére rejtve marad bennünk az, ami a legfájdalmasabb.

A terápiás beszélgetések során a pszichoterapeutának nem lehet érteékítélete afelett, amit közlünk vele. A pszichoterapiás beszelgetések célja éppen az, hogy olyat is ki tudjunk mondani, ami nehezünkre esik, ami fájdalmas számunkra, meg olyat is, ami számunkra is szokatlan gondolat.

A pszichoterapeuta, szakmai képzése folytán, fel van készülve a legszokatlanabb beszéd, gondolat értékítélet nélküli fogadására is. A pszichoterapeuta elsődleges szerepe, hogy meghallgassa a páciensét. A pszichoterapeuta munkájának célja az, hogy segítse a páciensét az elmondottak motivációinak, negatív ellenérzéseinek felismerésében és feldolgozásában, a lelki összefüggések feltárásában. Igy válik lehetővé, hogy a páciens megtalálja azokat a magatartási lehetőségeket, változtatásokat, amelyekhez önmaga egyedül nem lett volna képes eljutni. A terápia fő célja, hogy hozzásegítse a pácienst, hogy önmagát jobban értse.
Mennyi ideig tart egy pszichoterápia?
A pszichoterápia tartamára nincs pontos szabály. Az elérni kívánt terápiás cél határozza meg, hogy mennyi ideig tart. Ha egy konkrét probléma feldolgozása a terápiás cél, a terápia pár hónapos. A hosszú pszichoanalítikus terápia, ha több évig is eltart, véges. A hosszú terápiák a páciens problematikáját szélesen értelmezve, annak lelki alapjait, struktúráját feltárva nyújtanak megoldást. A hosszú terápiák fő célja, hogy ne csak egy adott fókuszproblémát tekintve érjünk el változást, hanem a lelki struktúrak változásain, az önmagunkról való gondolkodás képességének elsajátítását, egy önálló gondolkodási képesség megteremtését tegyék lehetővé a terápia befejezése utáni időben is.

DíjazásTerápiás órák száma és költsége

Az első találkozás célja, hogy a páciens és a terapeuta megismerkedjen egymással valamint az, hogy a terapeuta tájékozódjon a páciens problémáját illetően. A páciens ez alkalommal elmondhatja, mi indította arra, hogy felkeressen egy szakembert. A terapeuta a páciens által elmondottakból tudja megállapítani, hogy a hozzáforduló személynek tud-e segíteni a pszichológia módszereivel. Ha igen, akkor együtt megállapodnak a terápia kereteiben: pontosítják, mi az elérni kívánt cél, milyen gyakorisággal találkoznak majd. Más néven terápiás szerződést kötnek.

Az első találkozás, melynek időtartama többnyire 1 óra, a terápia lehetőségét, a problematika felvázolását célozza. A terápiás órák, melyeket üléseknek és konzultációknak is nevezünk, 45 - 50 percesek. A terápiás órák gyakorisága a páciens és a pszichoterapeuta közötti megállapodáson, a terápiás cél megjelölésén múlik.

Az első találkozás díja: 5000,-Ft. A terápiás órák költsége változó, az órák gyakoriságától függően. A páciens akadályoztatása miatt elmaradó konzultációért csak akkor nem kell fizetni, ha annak lemondására legalább 48 órával a tervezett időpont előtt sor kerül. Ez az elv a rendszeres munkát és annak minőségét kívánja biztosítani.
Miért nem ingyenes egy pszichoterápia? Az egészségügyi szervezet keretében folytatott terápia a legtöbb esetben ingyenes. A magánrendelőben folytatott terápiáért ezzel szemben fizetni kell. Visszatérítésre jelenleg csak szűk körben, bizonyos biztosítási szerződések esetén van lehetőség. A fizetség a pszichoterapiában elvi jelentőségű. Jelzi a befektetés szándékának tényét kétféle értelemben is. Egyrészt elméleti szinten, hiszen számszerűen kifejezi az elhatározás és erőfeszítés értékét, amely pedig a lelki munka iránti elkötelezettséghez szükséges. Másfelől jelentősége van abból a szempontból is, hogy a páciens a fizetség fejében a terapeuta magas színvonalú elméleti tudására és szakmai tapasztalatára tarthat számot.. Ennek az anyagi és lelki befektetésnek a páciens látásmódjában, problémamegoldásában, önmaga megértésében, és az önmaga feletti rendelkezés minőségében jelentős változást kell eredményeznie.